Híreink

A bírói függetlenség védelméről

Az Országos Bírói Tanács elkötelezett a jogállamiság mellett, s ennek biztosítása érdekében kiemelt feladatának tekinti az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmét, valamint az azt veszélyeztető tevékenységek elleni fellépést.

Az OBT közleménye

Összefoglaló

az ERA által szervezett, „A folyamatos éberség szükségessége, a jogi hivatások szerepe a demokratikus értékek fenntartásában” című konferenciáról

Döntött az Alkotmánybíróság

Meghozta határozatát az Alkotmánybíróság az OBT-nek az egyes igazságügyi tárgyú törvények véleményezésével összefüggő jogorvoslati kérelméről.

Az ENCJ Elnökének levele a Kúria Elnökének

A bírói függetlenséggel kapcsolatos ENCJ felméréssel összefüggésben – melyet honlapunkon már korábban közzétettünk – aggályokat fogalmazott meg a Kúria Elnöke. Ezen aggályokra adott választ az ENCJ Elnöke. E választ angol és magyar nyelven közzétesszük.

Az otthontámogatásról

Az OBT jogszabályalkotási kezdeményezéssel fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz az állami, illetve közfeladatot ellátó, vagy közszolgáltatás nyújtásában részt vevő alkalmazottak otthontámogatása kapcsán annak érdekében, hogy e juttatás a bírókat és az igazságügyi alkalmazottakat is megillesse.

Az OBT elnökének a 2025. évi Bíróságok napján elmondott beszéde

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Tisztelt Alkotmánybíró Urak, Elnök Úr, Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr, Tisztelt Miniszter Úr, Államtitkár Úr, Tisztelt Rektor Úr, Tisztelt Főkapitány Úr, Tisztelt Parancsnok Urak, Tisztelt Elnök Urak és Asszonyok, Kedves Kollégák!

Az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvénnyel szembeni alkotmánybírósági jogorvoslat

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
1535 BUDAPEST, PF. 773.

Tisztelt Alkotmánybíróság!

Az OBT Elnökének tájékoztató levele az ENCJ Elnöke részére a bevezetendő vagyoni elégtétel szabályairól

Madeleine Mathieu
ENCJ Elnöke
részére


Tisztelt Elnök Asszony!

Az OBT közleménye

Michael McGrath
Európai Bizottság demokráciáért, igazságszolgáltatásért
és jogállamiságért felelős Biztosa
részére

Tisztelt McGrath Úr!

// AI SUPPORTED