Híreink

Az Országos Bírói Tanács közleménye

Az OBT továbbra is elkötelezett a bírák hivatásuk súlyához és az általuk viselt felelősséghez igazodó javadalmazásának elérése mellett és mindent megtesz a kor követelményeihez igazodó szervezetrendszer kialakításának érdekében.

Az IM válasza az OBT Elnökének megkeresésére

Az Igazságügyi Minisztérium válasza az OBT Elnökének megkeresésére a mellékletben található.

Az OBT elnökének levele az Igazságügyi Miniszter részére

Az Igazságügyi Miniszter részére, az OBT Elnöke által megküldött levél a mellékletben található.

Új elnököt választott az Országos Bírói Tanács

Az Országos Bírói Tanács a 2024. december 11-i ülése előtt átvette a négyoldalú megállapodás ellen tiltakozó bírók és igazságügyi alkalmazottak aláírását tartalmazó leveleket a Magyar Bírói Egyesület és a Res Iudicata Egyesület képviselőitől.

Az Országos Bírói Tanács elnökének lemondását követően meghozott döntések

Az Országos Bírói Tanács a 2024. december 3. napján tartott ülésén az alábbi közleményt adta ki:

„Dr. Szabó Péter az OBT elnöke a mai napon elnöki tisztségéről lemondott. Az Országos Bírói Tanács a nyilvánosságra hozott bírói és igazságügyi alkalmazotti vélemények ismeretében az alábbiakat rögzíti.

Az ENCJ válaszlevele a négyoldalú megállapodásra vonatkozóan

Szabó Elnök Úr,

Az OBT közleménye

Az Országos Bírói Tanács a nyilvánosságra hozott bírói és igazságügyi alkalmazotti vélemények ismeretében az alábbiakat rögzíti.

Az OBT feladatait és hatáskörét a jogszabályok határozzák meg, melyeken a Tanács nem terjeszkedhet túl, tevékenységét kizárólag ezen szabályok mentén végzi.

Az OBT közleménye

Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter, dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke 2024. november 22-én a szervek között létrejött négyoldalú megállapodásukat aláírták.

Négyoldalú megállapodás megkötésére irányuló tervezet előterjesztésének tárgyalása

Az OBT a mai gyulai ülésén az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére az alábbi négyoldalú megállapodás megkötésére irányuló tervezetben foglalt előterjesztést tárgyalja.

A megállapodás tervezet szövege a mellékletben található.

// AI SUPPORTED