Híreink

Az OBT fogadta Észak-Rajna-Vesztfália tartományának delegációját

A delegáció fogadásán az OBT részéről dr. Szabó Péter elnök, dr. Kovács Ildikó sajtószóvivő és dr. Hild Ágnes, valamint dr. Surányi József tagok vettek részt, akik német nyelven ismertették az OBT történetét, működését, megújult hatásköreit, majd kötetlen beszélgetés keretében kérdésekre válaszolva tájékoztatták a vendégeket a bírói pályázati rendszerről és az igazságügyi reform…

Az OBT közleménye

„Az OBT elnökének részvétele a TÁSZ tag- és megfigyelő államai igazságügyi tanácsai elnökeinek és képviselőinek második találkozóján.

Az OBT közleménye

2024. május 22-e és 24-e között Isztambulban találkoznak a Türk Államok Szervezete tag- és megfigyelő államai igazságügyi tanácsainak vezetői. Az ülésen az Országos Bírói Tanács képviseletében dr. Szabó Péter elnök vesz részt, aki az Országos Bírói Tanácsot bemutató előadást fog tartani.

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

Támogatjuk a bírák béremelését

Az OBT közleménye

Az Országos Bírói Tanács közleménye

 a Bírói Életpálya Szakértői Testület /BÉSZT/ legutóbbi üléséről

 

Az OBT közleménye

Az Országos Bírói Tanács sajtóközleménye a bírák és az igazságügyi alkalmazottak javadalmazásának tárgyában

Az OBT közleménye

TÁJÉKOZTATÁS OBT TAG LEMONDÁSÁRÓL

Dr. Gergye Tamás, a Zalaegerszegi Törvényszék tanácselnöke, az Országos Bírói Tanács tagja, 2024. április 10-én tagsági tisztségéről lemondott.

Az OBT közleménye

Nyilatkozat

Alulírott dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke nyilatkozom, hogy az Országos Bírói Tanács 2024. évi költségvetésének terhére közbeszerzési eljárást nem kívánok indítani, ennek megfelelően a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 42. § (1) bekezdése alapján az OBT 2024. évre vonatkozó közbeszerzési terve nemleges.

Megújult OBT honlap

TÁJÉKOZTATÁS AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS /OBT/ ÚJ HONLAPJÁRÓL

Az OBT új honlapot létesített, amely az alábbi linken elérhető: www.obt-jud.hu

// AI SUPPORTED