Az Országos Bírósági Hivatal jogelődje, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15-ét a bírák és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává nyilvánította. A Bíróságok Napját első alkalommal 2001-ben ünnepelték az igazságszolgáltatásban szolgálatot teljesítők. Az Országos Bírói Tanács a Magyar Királyi Kúria 1925 és 1934 közötti elnökének, Juhász Andornak az emlékére díjat alapított a kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenység elismeréseként, melyet hagyományosan minden évben a Bíróságok Napján adnak át.
2024. július 15-én az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közös szervezésében megtartott eseményen ünnepi beszédet mondott dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök, dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A felszólalók megköszönték a bíróságok munkáját, méltatták a kitüntetett bírók és igazságügyi alkalmazottak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységét.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédében kifejtette, hogy bírónak lenni és a bírósági rendszert jól működtetni komoly kihívás, tekintély és felelősségtudat, bölcsesség és szaktudás, empátia és precizitás mindenképpen szükséges hozzá. Kiemelte, hogy a pártatlanság és függetlenség mellett a kitartó optimizmus is a bírók védőpajzsa kell, hogy legyen. Megkeseredés helyett a világban jelentkező zűrzavarokkal szemben is azokat az erkölcsi alapokat kell képviselniük, amelyek irányt mutatnak, hogy valóban emberként viselkedjenek a szó nemes értelmében.
Dr. Varga Zs. András kúriai elnök beszédében méltatta a bíráknak és az igazságügyi alkalmazottaknak a jog szolgálatában, a nemzet érdekében végzett munkája értékét, kiemelve a bírák szakmai és erkölcsi felelősségét, nemcsak az egyedi jogviták eldöntésében, hanem a társadalom egészének jövőjét meghatározó döntésekben.
Dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke visszautalt a történelmi előzményekre, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikkre, amely a magyar igazságszolgáltatás működésének meghatározó állomását, a modern bírósági szervezet első pillérét jelentette. Kitért arra, miként látta a dualizmus kori jogalkotó a bírót, mint individuumot, és milyen örökséget hagyott a XXI. század bírójára. A bírói függetlenség garanciájaként, a vonzó életpálya meghatározó elemeként utalt a hivatáshoz méltó javadalmazás biztosításának szükségességére, és arra, hogy napjainkban az illetményrendezés elodázhatatlanná vált.
Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az aktualitások kapcsán ugyancsak felhívta a figyelmet az igazságszolgáltatásban dolgozók bérrendezésének a szükségességére, utalva egy bíró kolléga által az ünnepnapon az Európai Bizottsághoz benyújtott panasz beadványra.
A Bíróságok Napján megrendezett ünnepségen a kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként 119 bíró és igazságügyi alkalmazott vehetett át kitüntetést. A Juhász Andor-díj arany fokozatát 11 bíró, ezüst fokozatát 15 bíró, míg bronz fokozatát 21 igazságügyi alkalmazott kapta meg. Kúriai tanácsos, címzetes kúriai bíró, címzetes táblabíró, címzetes törvényszéki bíró, valamint főtanácsosi, illetve tanácsosi címekben összesen hetvenen részesültek. A Bírósági Szolgálatért Oklevelet ketten vehették át.
A rendezvény fényét emelte Fehér Anna és Nemcsák Károly, Jászai Mari-díjas színművészek, érdemes és kiváló művészek, valamint dr. Egri-Szabó Lilla, a Tatabányai Törvényszék bírójának színvonalas előadása is. Az eseményt az Országos Bírói Tanács elnökének pohárköszöntője zárta.
Az elismerésekhez ezúton is szeretettel gratulálunk!
Az ünnepi hangulatot beárnyékolta, hogy az Országos Bírói Tanács által is a bírósági szervezetet érintő illetményrendezés szükségessége kapcsán kifejtett erőfeszítéseink eddig nem jártak sikerrel.
Az Országos Bírói Tanács elnökének ünnepi beszédét az alábbiak szerint közöljük.
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszonyok és Urak, Meghívottak, Kedves Bírótársaim!
A bírói hatalom gyakorlásáról szóló, ma 155 éve az Országgyűlés mindkét házában kihirdetett 1869. évi IV. törvénycikket, mint a dualizmus kori közjogi törvényalkotás máig ható ékkövét sokan és számos aspektusból méltatták már. Ahogyan Horváth Boldizsár igazságügyi miniszter expozéjában hangsúlyozta, az 1848. évi törvényhozás a régi hűbéri államot a modern jogállamok színvonalára emelte, a nemzetet az európai kultúrállamok sorába avatta fel, ugyanakkor csak a haladás irányát jelölte ki, s a munka folytatását örökül hagyta. Nem véletlen, hogy mintegy két évtizeddel később a reformmunkálatok először éppen az igazságügy területén kerültek előtérbe, aminek egyik eredője abban határozható meg, hogy mindaddig hiábavalóak a legjobb anyagi vagy alaki törvények, amíg azok hű, gyors és pontos végrehajtásának nincs meg minden garanciája.
Az említett garanciának természetesen vannak intézményi elemei, ezért is volt nagy jelentősége az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elválasztásának. Okkal nevezhetjük alapvetőnek a bírói státuszt meghatározó rendelkezéseket, így az elmozdíthatatlanság, vagy az illetékes bírótól elvonás tilalmának szabályait. Ugyanakkor a törvénycikkből erős kontúrokkal felismerhető az antropológiai sík is, azaz, hogy a korszak jogalkotói milyennek képzelték el a bírót, mint Ő Felsége, a király nevében ítélkező, hatalommal felruházott személyt.
Engedjék meg, hogy e ponton cövekeljek le néhány gondolat erejéig, és villantsam fel, elődeink milyen örökséget hagytak a XXI. század bírójára.
A törvény a bírót feddhetetlen jellemű, magasan kvalifikált személyként írja le, akinek megbízatása számos más foglalkozással, gazdasági szerepvállalással összeférhetetlen, s – a törvényhatósági vagy községi képviselő-testületi tagságon kívül – tartózkodnia kell a politikai tevékenységtől. A bíró alávetett a törvényeknek, az igazságszolgáltatást pedig nem tagadhatja meg senkitől, ki illetősége körében hozzá folyamodik. Látható tehát, a bírói függetlenség biztosítéka döntően a bíró, mint individuum; ahogyan Juhász Andor hangsúlyozta évtizedekkel később, a bírói függetlenség a bírák lelkiismeretén múlik.
Nincs ez másként ma, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerésének korszakában sem. Meggyőződésem, éppen a legtöbbüknél még befejezetlen, de mégis több évtizedes szakma iránti alázat és felelősségtudat azok a legfőbb ismérvek, amelyek Önöket, bírókat és igazságügyi alkalmazottakat kitüntetésükre, s arra, hogy sokak példaképei legyenek, érdemessé tették.
Bírói eskünk az ügyek tisztességes eljárásban, pártatlanul, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelő elbírálását, az igazságosság és méltányosság vezérelveinek követését rója ránk. Az eskü a maga összetettségében kifejezésre juttatja, hogy a bíró törvényeknek alávetettsége nem lehet mechanikus. Többezer éve érvényes a regula, hogy ius est ars boni et aequi, azaz a jog a jó és igazságos művészete. Nem véletlen, hogy a ius, a jog a iustitia, igazság szóból ered, a jog és az igazságosság elválaszthatatlanul egybefonódnak. Summum ius summa iniuria – mondták a rómaiak. A jog nem azonos a törvény betűjével, hiszen a bírói jogalkalmazásban elevenedhet meg, vagy miként Vörösmarty Béla, a Győri Királyi Ítélőtábla elnöke és a Curia másodelnöke kifejezte, „a törvény csakis a bíróban nyerheti meg az életet”. És tegyük hozzá, a nemes értelemben vett bírói jogalkalmazás nem lehet meg a bíró, mint ember morális imperatívuszai nélkül.
Ahogy nem válhat el test és elme, úgy a bírói ítélet sem puszta betű, hanem szellemiség is. Pál apostolnak a korintusiakhoz írt egyik levelében olvassuk, „hiszen a betű öl, a Lélek pedig éltet”. Ez érvényes ítéleteinkre is: a mostanában divatossá váló kifejezéssel élve óvakodjunk attól, hogy „betűbírók” legyünk; a míves ítéletben elevenedik meg a bíró személyisége, az általa vallott értékek, lelkiismerete is. Nem lehetünk érzéketlenek annak a jogviszonynak a társadalmi, szociológiai háttere iránt sem, amelyet kötelességünk elbírálni: látnunk kell, ki az abúzust elkövető és az abúzált, a gazdasági erőfölényét kihasználó és ki annak jóval kisebb eszköztárral rendelkező versenytársa, ki a munkaviszony tartalmát alapvetően meghatározó munkáltató, s ki annak munkavállalója, a professzionális biztosító és a vele szerződő kisnyugdíjas. A differenciálás nem azt jelenti, hogy az adott jogkérdésben mindig a gyengébb oldalán áll a jog, de azt mindenképpen, hogy felismerjük, lehetőségeik között gyakran szakadéknyi távolság van. Így például a joghoz hozzáférés, annak meghatározó elemeként a szakszerű jogi képviselet hiánya akadályként soha nem a multinacionális vállalkozás, hanem mindig az ellenérdekelt fogyasztó oldalán jelentkezik. Kötelességünk, hogy ezt az aszimmetriát az eljárásjog által kijelölt keretekben, amennyire lehetséges, kiegyensúlyozzuk.
A XXI. századi bíró feladata az életviszonyok komplikáltábbá válásával minden eddiginél sokrétűbbé vált. Az 1869. évi IV. törvénycikk egyik előremutató rendelkezése szerint a bíró a rendesen kihirdetett törvények érvényét kétségbe nem veheti, ugyanakkor a rendeletek törvényessége felett bizonyos esetekben ítélni jogosult. Jó másfél évszázaddal később immár megkérdőjelezhetetlen elvárás, hogy döntéseinket ne csupán szakjogi prizmán, hanem az alapjogoknak és az uniós jognak megfelelés szűrőjén is vizsgáljuk. Bátorítom bírótársaimat, legyenek reflektívek, soha ne feledjék az alapjogi mércét, és az uniós jogból fakadó kötelezettségeket sem.
Napjainkban is sokan vélik úgy, miként Petőfi látta, hogy a jog asztalánál mind egyaránt nem foglalunk helyet. Vallom azt, hogy csak hamis próféták hirdethetik, elegendő a formális jogegyenlőség. Annak kulcsa, hogy a valódi, tényleges jogegyenlőség ne maradjon puszta délibáb, szükséges a joghoz hozzáférésnek, mint a jogállamiság egyik fokmérőjének lehető legteljesebb biztosítása minden jogkereső számára, ami viszont nem létezhet szakszerű és időszerű igazságszolgáltatás nélkül. E cél elérésében komoly feladat hárul a jogalkotóra. A normarendszernek biztosítania szükséges, hogy a legjobb képességekkel felruházott, elhivatott jogászokból lehessenek bírók, ami másként nem valósulhat meg, mint hogy a bírói pályát vonzóvá teszi. Hatékony igazságszolgáltatás nem létezhet megbecsült bíró nélkül. Csak helyeselni lehet a jogalkotónak a jog megismerésének megkönnyítésére irányuló törekvését, ugyanakkor látnia kell, a bírók és az igazságügyi alkalmazottak méltó javadalmazása terén mulasztásban van, az illetményrendezés elodázhatatlanná vált. Nem várhat 2025-ig sem, Tisztelt Miniszterelnök Úr, Pénzügyminiszter Úr, kormánytagok ás országgyűlési képviselők, mert ellenkező esetben ősszel régen tapasztalt felmondási hullámnak leszünk tanúi. Kötelezettségük van természetesen a bírósági szervezetrendszer intézményeinek, így az Országos Bírói Tanácsnak is, melynek sajátos eszközeivel ugyancsak szolgálnia kell a polgárok jogos érdekeit. És hivatásunk feladatot ró ránk, bírókra és igazságügyi alkalmazottakra is. Tudnunk kell, s munkánkban kifejezésre kell juttassuk, hogy az igazságszolgáltatás nem értünk, hanem azokért van, akik jogukat és igazukat keresik.
Tisztelt Vendégeink!
Az Európai Bizottság által frissen közzétett 2024. évi Európai Igazságügyi Eredménytáblán Magyarország megerősítette előkelő pozícióját, sőt, néhány szegmensben javította is. Köszönet ezért Önöknek, és annak a többezer bírónak és igazságügyi alkalmazottnak, akiknek odaadó munkája nélkül e sikereket nem lehetett volna elérni. Kérem, a jövőben is lankadatlan lelkesedéssel, magas színvonalon lássák el hivatásbeli feladataikat, mert így segíthetik elő a közjó érvényre juttatását.